Nem kell rohanni a kutak bejelentésével, változik a határidő

Egy most benyújtott törvénymódosító javaslat szerint 2018. december 31-e helyett 2020. december 31-ig lehet bejelenteni az engedély nélkül fúrt kerti kutakat.

Korábban a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa is felszólalt, hogy rövid a határidő a kutak engedélyeztetésére. Bándi Gyula egyúttal üdvözölte az Alkotmánybíróság határozatát, amely alaptörvény-ellenesnek minősítette és megsemmisítette az elfogadott, de még ki nem hirdetett törvénymódosítást, amely szerint 80 méteres mélységig bejelentés és engedély nélküli lett volna létrehozható vízi létesítmény, adott esetben kút is. Bándi szerint azonban az Ab döntése azzal a nem kívánt mellékhatással is járt, hogy megmaradt az a korábbi jogi helyzet, amely a kutak legalizálását csak 2018. év végéig teszi lehetővé, így a törvény megsemmisítése után a kúttulajdonosoknak csak pár hónapjuk maradt a kutak engedélyeztetésére. Ezen változtat a most benyújtott javaslat.